Gimnáziumi évek
Évi és András egy gimnáziumba jártak Szolnokon, és már ott megkezdődött az ismerkedés köztük.
Együtt az orvosi egyetemen
Andrást 1958-ban felvették a Szegedi Orvostudományi Egyetemre, így el kellett mennie Szegedre, de folyamatosan leveleztek Évivel ez idő alatt is.
Évi egy évvel később végzett, és ekkor elhatározták, hogy ő is Szegedre megy tanulni gyógyszerésznek, és akkor egyszerre fognak diplomázni az egyetemen.
Tervezgetés
Bár az egyetemi évek alatt más-más kollégiumban laktak, az életüket már tervezgették ez idő alatt is.
Nyaranta Szolnokon, év közben pedig Szegeden töltötték minden idejüket.
Lánykérés és házasságkötés
A tervek között természetesen szerepelt a lánykérés és az esküvő is.
A régi szokások szerint András megkérte Évi kezét a szüleitől.
És 1963. július 13-án Szolnokon megtörtént a házasságkötés, majd megszületett két lányuk Ági és Éva is.
András a Bugát Pál Kórház szemészetén, Évi pedig a kórház gyógyszertárában dolgozott sokáig.
2023 - A gyémántlakodalom
Évi és András immár 60 éve élnek boldog házasságban 2023-ban.
Két felnőtt lányuk közül Éva volt, aki felkeresett engem a fogadalom megerősítő szertartás megvalósításával kapcsolatban.
Teljesen titokban készültünk a családdal erre az eseményre, és bevallom Évával annyira közel kerültünk egymáshoz már az egyeztetések során is, hogy alig vártam, hogy személyesen is találkozhassak Vele és a gyémántlakodalmukat ünneplő szüleivel és persze a szűk családdal.
Meglepetés fogadalom megerősítő szertartás
Sok-sok egyeztetés és ötletelés előzte meg a fogadalom megerősítő szertartást.
Éva nyomozott a régi történetek után, és volt, hogy újra kellett tervezni, mert pl. az eredeti helyszín nem volt megfelelő, szóval volt izgalom bőven.
Végül eljött a Nagy Nap, Évi és András 60. házassági évfordulójának napja.
Azt tudták az ünnepeltek, hogy ez alkalomból a szűk család összejön, és eltöltenek egy napot együtt Szarvaskúton a Hotel Szarvaskútban.
A hotelben történő megérkezésük előtt én már a helyszínre érkeztem, hogy még véletlenül se derüljön ki semmi a meglepetésből, és előkészültem a fogadalom megerősítő szertartásra.
Boldog pillanatok
Tudtam, hogy számomra is különleges lesz ez az esemény, hiszen a 60. házassági évforduló nekem szertartásvezetőnek is különleges élmény, de amikor találkoztam Évivel és Andrással, gyermekeikkel és a családdal, különös érzés fogott el.
Annyira kedves és közvetlen volt mindenki, hogy szinte a család tagjának érezhettem magam.
A fogadalom megerősítő szertartás alatt öröm volt nézni Évi és András arcán a megjelenő boldogságot, azt a szeretetet, ahogy egymásra néztek.
A fogadalom megerősítő szertartás után még beszélgettünk, és annyira jó volt velük együtt ott lenni, hogy ha tudtam volna még tovább maradok, ahogy erre invitáltak is. :-)
Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem Őket, egy olyan házaspárt, akik példaértékű életet élnek együtt boldogságban, megtalálva az egyensúlyt a magánélet és a szakmai sikerek között.
Köszönöm lányuknak Évának is, hogy találkoztunk, kivételes embert ismertem meg az Ő személyében is.
Ahogy megbeszéltük, találkozunk a 70. házassági évfordulón! :-)
"Kedves Tünde!