Egyre inkább kuriózumnak számít szertartásvezetői munkám során, ha az a megtiszteltetés ér, hogy 50. házassági évforduló alkalmából kérnek fel fogadalom megerősítő szertartás lebonyolítására.
Ilyenkor megdobban a szívem, hiszen tudom, hogy megismerhetek két olyan embert, akik története kivételes, hiszen 50. évet házasságban leélni már önmagában is rendkívüli.
Külön izgalmassá teszi az ilyen szertartásokat az, amikor meglepetésként a gyerekek szervezik meg a házassági évforduló ünneplésének ikonikus részét, a fogadalom megújító szertartást.
Amikor Kati hívott, hogy 50. házassági évfordulójukon ilyen meglepetéssel szeretnék köszönteni szüleiket az aranylakodalmukon, nagy örömmel vállaltam el ennek megvalósítását.
A közös munka a gyerekekkel nagyon gördülékenyen működött, pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot, de azt még én sem sejtettem, hogy a fogadalom megerősítő szertartáson szinte én is családtagnak fogom érezni magam...:-)
Az aranylakodalom Tatabányán volt megszervezve, a szülők előtt teljes titoktartásban.
Margit és Tamás már a feldíszített autótól is nagyon meghatódott, amit a gyerekek küldtek értük, hogy a csodálatosan feldíszített kültéri helyszínre hozza őket, ahol a teljes család jelen volt és csak őket várta.
A meglepetéseknek azonban itt még nem volt vége, hiszen várt rájuk a fogadalom megerősítő szertartás, melyet celebráltam, ami meghitt és személyes hangvételével visszarepítette őket a kezdetekhez, és felidézte életük fontos állomásait.
A meghatottság és az öröm természetesen nem maradt el, hatalmas élményként élték meg a fogadalom megújító szertartást, én pedig le voltam nyűgözve fiatalos megjelenésüktől és attól a szeretettől, melyet sugároztak egymás és családjuk felé.
Boldog vagyok, hogy én lehettem a szertartásvezető 50. házassági évfordulójukon, számomra is örök élmény marad.
Ezúton is sok boldogságot kívánok nekik!
Ha esküvői szertartásotokat szeretnétek egyedivé tenni, vagy házassági fogadalmatokat megerősíteni, keressetek bizalommal!
Amennyiben árajánlatot szeretnél kérni, az alábbi linken egyszerűen megteheted: http://www.alomszertartas.hu/hu/kapcsolat
A fogadalom megerősítő szertartásról még több képet tekinthetsz meg a Margit és Tamás 50. házassági évfordulója galériában. :-)